A Karácsony Misztériuma:

Jelképek és Szimbólumok a Szentestén

A Kis Jézus születése, mely jelképezi a Fény érkezését életünkbe. 

A Fény Szenteste bennünk születik újjá, feladatunk, hogy folyamatosan tápláljuk magunkban. 

 December 24-én Szenteste minden embert a Földön meglátogat Jézus.

 A Szenteste hagyományainak megőrzése és a következő generációnak való átadásával ez a Fény, a szeretet fénye sosem huny ki. 

Itt összegyűjtöttük a karácsony misztériumának jelképeit, melyekkel még meghittebbé varázsolhatjuk ezt a szent estét.

 Karácsonykor láthatjuk a kisgyermekek szemében a csillogást, az igazi csoda és a várakozás megélését.

A karácsonyi készülődésbe ezért mindig vonjuk be a gyerekeket, fontos megtanítani őket imádkozni, hálát adni az ételért, a fedélért az Életért.

 Fontos ilyenkor, hogy Szenteste vendégül lássuk a minket meglátogató angyalokat, a távol élő és a földi létből eltávozott szeretteinket, így egy fővel többre terítsünk, legyen egy üres teríték számukra.

Az asztali áldáskor is említsük meg őket, hálát adva a Szenteste egységének.

 A jelképek:

 Az Ünnepi asztal díszítése – a harmónia, ahol minden megvan Égen és Földön, a benne élő ember boldogságában

–       A karácsony színeiben piros és az arany jelenik meg, az adventi gyertya színe mindig a piros, a vér színe. Jézus vérét jelképezi az újjászületésben

–       A gyertya fénye a szellem, a lángja a lélek és a viasz a test szimbóluma. Szenteste fontos, hogy gyújtsunk annyi mécsest, gyertyát, amennyit tudunk, hogy otthonunk jelképezze a Fényt

–       Az asztal díszítése gyümölcs, magok, méz, bor és a Luca napkor (dec. 13.) ültetett búza – ami ekkorra már szépen kihajt – a bőséget hirdeti

–       Az ilyenkor hagyományos ételek: káposzta, hal, mézes sütemények, mák – az áldozati és a gazdagság szimbóluma

–       A spirál az ételekben – töltött káposzta, kókusz tekercs – az Univerzumból jövő áldás, tanítás jelképe

–       Egység Almája és dió legyen az asztalon, az alma a teljességet jelenti, a dió Jézus szimbóluma

Az almát a háziasszony szeletelje annyi felé, ahányan vannak és adjon belőle egy szeletet mindenkinek, egyék meg együtt közösen. Ez jelképezi, hogy ha a család tagjait bárhova veti a sors, mindig találjanak vissza az egységbe, a forráshoz.

 A karácsonyfa és a díszek szimbolikája

–       A Fa az Életfát jelképezi. Régen rozmaring, kökény, vagy nyárfa ága feldíszítve kellemes illatot árasztott a lakásban

–       A díszek 

     o   a boa a kígyó jelképe az Életfán

     o   a gömb az Univerzum tökéletessége

     o   angyalhaj – misztikus fátyol – az angyalok közelsége, a csengő az angyalok érkezése

     o   aranyalma és dió életünk gyümölcse, bölcsessége

     o   a csillagszóró a fellángoló és kihunyó érzelmek és elmúlásunkra, az élet gyors menetére emlékeztet

     o   apró figurák a gyermekkor emlékét idézik fel

  

MEGHITT ÁDVENTI KÉSZÜLŐDÉST ÉS ÁLDOTT, BÉKÉS KARÁCSONYT KÍVÁNUNK!